Kérdése van? Hívjon minket! +36 30 293 3790

Blog

6 betegség, amit a rossz matrac okoz

Konki Fenyőbútor
6 betegség, amit a rossz matrac okoz

Fájó izmok? Enerváltság? Elsőre a depresszió jelei is lehetnek. Persze érdemes mélyebbre is ásni, hogy feltárjuk a bajok forrását, de még mielőtt nagy változtatásokba fognánk, lehet, hogy érdemes csak egy valamit lecserélni: a matracot.

Sok ember abban a tudatban él, hogy a matraca elkíséri élete végéig, pedig ez koránt sincs így, bármit is ígérnek. Persze ki lehet bírni egy 20 éves matracon is, de az biztos, hogy nincs ránk jó hatással. Fizikailag és pszichikailag is jelentős hatása van közérzetünkre az, hogy milyen matracon alszunk. A realitás inkább 5-10 év, tovább nyüstölni a matracot semmiképp nem éri meg. Nézzük sorban, hogy pontosan milyen károkat okozhat számunkra egy öreg, deformálódott, elkoszosodott matrac.

Memória

Mindannyian tudjuk, hogy agyunk – főként az REM fázisban – alvás közben rendszerezi emlékeinket és élményeinket. Ha nem alusszuk ki magunkat megfelelően, akkor sokkal nehezebben idézzük fel az előző nap elsajátított információkat. Ezt egy kutatás is bizonyította, melyben két csoportra osztották az alanyokat, miután valamilyen feladatot végeztettek velük. Azok, akiket hagytak aludni, sokkal könnyebben és pontosabban tudták másnap újra elvégezni a feladatot, mint azok, akiket nem hagytak pihenni.

Fókusz

Ha nem tudunk 100 százalékosan koncentrálni, jelen lenni (munkában, sportban, mindennapos teendőkben), akkor az lehet, hogy a kialvatlanság jele. A rossz alvás bambuláshoz, ábrándozáshoz vezet és sokkal tovább tart elvégezni valamit, mint máskor. Tanulmányok szólnak arról, hogy az ember kognitív képessége miként áll összefüggésben a jó minőségű alvással.

Kreativitás

Kiszakadni a megszokott keretek közül nehéz, ha az ember kialvatlan. Probléma megoldó képességeink gyengülnek, és minden, ami egy kis rögtönzést igényel megterhelően hat ránk.

Vérnyomás

Az REM fázisok mindegyike hatással van a vérnyomásunkra. Ha valamelyik szakaszt megzavarja valami, akkor a vérnyomás nem tud visszaállni nyugalmi állapotba, ami szívproblémákhoz is vezethet. Alvás közben szervezetünk hormonokat is termel, melyek a stressz feldolgozásáért felelnek.

(X) Teljes matrac választékunkat ide kattintva találod!

Elhízás

Még ha szinte hihetetlennek is hangzik, a rossz alvás elhízáshoz is vezethet. Alvás közben ugyanis kalóriát égetünk. Még ha nem is kilókat olvasztunk le magunkról, az alvás hiánya felborítja az anyagcserét. A lassuló anyagcsere lassabban dolgozza fel a zsírt, és más tápanyagot.

Ezen kívül az éhségérzetünkre is kihat az alvás minősége. Két hormon, a leptin és a ghrelin felelősek az étvágyért. A leptin teltségérzetet okoz, ezért hagyja a szervezetet aludni. A ghrelin felel az éhségért. A leptin alvás és pihenés közben termelődik, ezért ébren a szervezet sokkal hamarabb gondolja azt, hogy éhezik.

Depresszió

Az egyik legkézzelfoghatóbb következménye a kialvatlanságnak. Az inszomniát a fent említett tünetek bármelyike, vagy azok összessége is okozhatja, ami könnyen depresszióhoz vezethet. A hangulatingadozások és levertség okai nehezen azonosíthatóak be pontosan, de az biztos, hogy a depresszió és az alvás minősége között kapcsolat van.

Hogyan javíthatunk az alvás minőségén gyorsan?

Ha azonnal nem is tudjuk lecserélni matracunkat, szerezzünk be fedőmatracot, amely sokkal olcsóbb egy komplett matracnál, mégis sokat javíthat komfortérzetünkön. Léteznek memóriahabos fedőmatracok is.

Érdemes a párnát is lecserélni. Attól függően, hogy kinek milyen igényei vannak, léteznek gyapjú, memóriahabos, vagy műszálas töltetű párnák is. Egy párna vásárlása nem okoz nagy kiadást, mégis minőségbeli különbséget lehet felfedezni az alvásban.

Hosszú távon azonban érdemes a teljes matracot lecserélni. Végleges megoldást ez jelenthet az alvásproblémák felszámolására.

(Borító: @fairycarousel)

 


Arról, hogy kinek milyen matrac ajánlott, itt írtunk korábban:

Matrac garancia 40 évig? - Bútorok a javából.

A tökéletes matracra vadászva sokszor találkozhatunk szinte már túl szépnek hangzó ígérettel is. Ki ne szeretne 20, 30, vagy akár 40 év garanciát egy százezer forintos termékre? A rossz matracválasztás ráadásul nem csak pénztárcánkat, de gerincünket, nyugodt pihenésünket és ezzel egészségünket is megviselheti. Érdemes ezért nem csak a hangzatos ígéretekre, de az apróbetűkre is figyelni.